A belföldi piacok megtartása, bővítése, a kapcsolatok fejlesztése és a nemzetközi piacra bejutás érdekében társaságunk, a PORCIÓ Műszaki Fejlesztési és Vállalkozási Kft. kiemelt figyelmet fordít arra, hogy teljesítései színvonalát folyamatosan fejlessze.
Társaságunk kitűzött céljait egyebek mellett az ISO 9001 és az ISO 14001 szabvány szerint kidolgozott, akkreditált tanúsító szervezet által tanúsított integrált (minőségirányítási és környezetirányítási) rendszer működtetésével és folyamatos fejlesztésével kívánja elérni.
Tudatában vagyunk annak, hogy a műszaki szolgáltatás és a hévizekkel kapcsolatos tevékenység piacán jelentkező elvárásoknak csak a vevői- és társadalmi igények egyre magasabb szintű egyidejű kielégítésével tudunk megfelelni. Ennek biztosítására tevékenységünk színvonalát folyamatosan fejlesztjük, és ezt megköveteljük szállítóinktól is, beleértve a külső erőforrást szolgáltató partnereket is.
Társaságunk a tervezés területén eddig megszerzett pozíciójának megtartása és megerősítése mellett a megvalósítás területén is vezető szerepet kíván megszerezni, és ezt kivitelezési fővállalkozás formájában kívánja megvalósítani. Ennek érdekében elkötelezi magát a vevői és társadalmi igényeknek mindenben megfelelő, megbízható, környezetbarát minőség mellett. Ennek megtartásához és fejlesztéséhez alkalmazza az integrált irányítási rendszert.
Társaságunk a tervezési folyamatok fejlesztésével és a megvalósításhoz nyújtott magas színvonalú szolgáltatással, a támasztott követelmények szigorú számonkérésével kívánja elérni, hogy a neve a szakmában egyre elismertebb, társadalmilag megbecsültebb legyen.
A társaságunk által nyújtott tervezési, fővállalkozási szolgáltatásoknak ki kell elégíteniük a vevők által megkívánt követelményeket, tekintet nélkül arra, hogy a vevő belföldi vagy külföldi. Társaságunk a teljesítés során kiemelt figyelmet fordít a jogszabályi követelmények betartására, a környezet védelmére, a környezetszennyezés megakadályozására, különös tekintettel a felszín alatti és felszíni vizek védelmére. Ennek érdekében gondosan számba vesszük a tevékenységünkkel érintett környezeti tényezőket és a lehetséges hatásokat.
Társaságunk minden munkatársa feladatának és felelősségének érzi, hogy mindennapi tevékenysége során folyamatosan működtesse és fejlessze az integrált irányítási rendszert.
A társaság vezetői gondoskodnak arról, hogy a társasági politikát a teljesítésbe bevont munkatársak megismerjék, elfogadják, és munkájuk során alkalmazzák.
Társaságunk a követelmények lehető legteljesebb kielégítése érdekében fokozott figyelmet fordít a beszerzés megbízhatóságára, a beszerzési követelmények betartatására. Ennek érdekében minősítjük szállítóinkat, beleértve a külső erőforrást szolgáltató partnereket is.